Ízig-vérig újságírótól búcsúzunk

A cikkhez képgaléria tartozik.

Csütörtökön a Magyar Szó-ház tanácstermében Szántó Zoltán, a Magyar Szó egykori szerkesztője emlékére tartottunk gyászülést. A 87. életévében elhunyt kollégánk életútját Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője méltatta:

– Szántó Zoltántól, az országos hírnévre szert tett Magyar Szó nyugalmazott szerkesztőjétől, a lap valamikori, erős sportrovatának egykori vezetőjétől, a keresztrejtvények lelkes készítőjétől, a horgászat-vadászat rovat megálmodójától, nyereményjátékok szervezőjétől, az ízig-vérig újságírótól búcsúzunk – sorolta a főszerkesztő.

A Magyar Szó-ház tanácstermében megtartott gyászülésen családtagok, barátok, egykori munkatársak adóztak néma tisztelgéssel Szántó Zoltán nagyra becsült nyugalmazott kollégánk emlékének.

– Őt nálunk a szerkesztőségben mindenki Szántó Zolinak hívta, és a Magyar Szó olvasóinak is így maradt meg az emlékezetében. Bár voltak olyanok is, igaz, csak nagyon kevesen, akik Zoli bácsizták. Bárhová mentünk, Vajdaság akármelyik szegletébe, mindenhol ismerték és szerették. Nem csoda, hiszen ő szervezte évtizedeken át az őszi és a tavaszi élőújság-sorozatot, és vezette az est fénypontját, a nyereményjáték-sorsolást. Majd a húzás után házhoz szállította a szerencsés nyerteseknek, olvasóinknak a nyereményt. Ahol csak megjelent, mindenhol örömmel, szívélyesen és szeretettel fogadták – emlékezett Varjú Márta.

Elmondása szerint nem volt ez másképp a szerkesztőségben sem, hiszen Szántó Zoli mindig vidám, optimista, mosolygós és jó humorú volt.

– Betoppant egyszer a deszkbe és elkiáltotta magát: Hajrá, Fradi! Egyből jókedvre derítette az egész társaságot. Nagy közmegbecsülésnek örvendett, nemes lelkű, segítőkész volt, tanított folyton, szívesen foglalkozott a kezdőkkel, átadta tapasztalatát, sok jó tanács kíséretében – hallgattuk régmúlt idők élményeit.

Szántó Zoli Basahídon született 1938-ban, de mivel később a család Tóbára költözött, így ő tóbainak vallotta magát. Az egész szerkesztőség megismerhette Tóbát neki köszönhetően, hiszen mindig valahogy úgy szervezte az élőújságot, hogy az vagy a tavaszi, vagy az őszi időszakban eljusson Tóbára. Így ott is megismerték és megszerették a lap csapatát.

– Szinte úgy éreztük, hogy hazajárunk Tóbára. Tanítóképző főiskolát végzett, így jó pedagógiai készsége volt, szívesen, türelmesen adta át a tudását, készítette fel az újságírókat nehéz hivatásunkra – mesélte a főszerkesztő.

Zoli mindig sportolt. Eleinte birkózott szabadkai tanulmányainak idején, majd Újvidékre kerülve átváltott a tekére. Ez a két sportág határozta meg újságírói és szerkesztői karrierjét, végigkísérte őt pályafutásán. A szakmát a Képes Ifjúságnál kezdte, amelyet akkor, 1961-ben még Ifjúságnak hívtak, majd 8 év után átkerült a Magyar Szóhoz újságírónak. Lépes László legendás sportszerkesztő halála után ő vette át a sportrovat vezetését. Könnyedén, határozottan, lelkesen irányította az akkori Jugoszlávia területén nagy elismerésnek és megbecsülésnek örvendő sportrovatot, a napi oldalakat és a Sportvilág szerkesztését is. Olyan sporteseményekről szóló információk kerültek a Magyar Szóba, amelyeket egyetlen másik lap sem jelentetett meg, sehol nem lehetett olvasni róluk az egész országban. Ezért akkoriban a hétfői újságot nemcsak azok vették, akik tudtak, beszéltek és olvastak magyarul, hanem mások is.
Szántó Zoli karrierje során három nyári olimpiáról is tudósította a lapot.  Ott volt Münchenben, Moszkvában és Los Angelesben, és természetesen a szarajevói Téli Olimpián is.

– Büszkén mondhatjuk, hogy irányítása alatt lapunk sportrovata az aranykorát élte – véli Varjú Márta.

Nagy munkabírású és örökmozgó ember volt, olyan, aki még a hirdetőosztályon is dolgozott. 1993-as nyugdíjba vonulása után, 55 éves korában, folytatta tevékenységét, esetében a nyugdíjaztatás nem hozott semmilyen változást. Ugyanúgy tette a dolgát, szervezte az élőújságokat, nyereményjátékokat, a szerkesztőségben is tevékenykedett, és természetesen a hirdetőosztályon is folytatta munkáját. Szerkesztette a keresztrejtvényeket, talán ez volt a szenvedélye, meglehetősen hosszú időn át ő vezette az Unaloműző rovatot. – Az általa összeállított keresztrejtvények szinte az élete utolsó pillanatáig megjelentek a hétvégi újságban. Volt még egy hobbija: a sporthorgászat. Ő hozta létre 1985-ben, és vezette be a horgász- és vadászrovatot, amely mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend a Magyar Szóban – emlékeztetett Varjú Márta.

Zoli barátságos, nevetős, mindig tevékeny, közkedvelt tagja volt a szerkesztőségnek, sosem emelte fel a hangját. Idős korában is majdhogynem naponta bejárt, meglátogatta a kollégákat. Ellátta őket sok jó tanáccsal, anekdotáztak vele, a hozzá fűződő, vidám pillanatokat mind a mai napig emlegetjük.

Csordás Árpád felszólalásában kiemelte, hogy Zoli nemcsak kiváló újságíró volt, hanem valódi, közösségformáló személyiség is. Olyan, aki munkájával és emberségével sokakra hatást gyakorolt. – Öröksége tovább él azokban, akik ismerték és tisztelték, és abban a szenvedélyben, amellyel a sport és az újságírás iránti elkötelezettségét képviselte – hallottuk.

Bálint Sándor is szólt az egybegyűltekhez, és megemlékezett Szántó Zoliról. Eszébe jutott egy dal, amelyet együtt énekeltek. Egy gyönyörű, szomorú, háborús nóta. A dal három sora így szól:
Senki, aki él, tavasz sem fakaszt rám zöldet,
Elhordja rólam a földet
Messze majd a szél.

– Zoltánról nem fogja elhordani a földet. Ő is, és mi is, csak addig maradunk a föld fölött, ameddig lesznek olyanok, akik az emlékünket megőrzik – emlékeztetett a valamikori lapfőszerkesztő.