2024. december 22., vasárnap
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Február végéig egymillió adagnyi vakcina

A következő napokban újabb vakcinabeszerzési-szerződést írnak alá

A köztársasági kormány közleménye szerint a Pink Tv-nek nyilatkozva Ana Brnabić miniszterelnök megerősítette, hogy a hét elején Szerbia újfent koronavírus elleni védőoltás megvásárlásáról ír alá szerződést, de nem pontosította, hogy melyik gyártóval, vagy országgal. A kormányfő a közlemény első változata szerint azt mondta, hogy további 11 millió adagnyi védőoltásról írnak alá szerződést, ám a később módosított közleményben az állt, hogy a most megkötendő szerződésbe foglalt mennyiséggel a már korábban leszerződött 6,5 millió adagnyi védőoltás 11 millió adagnyira növekszik.

Szombaton Aleksandar Vučić államfő videoüzenetben jelentette be, hogy február végéig-márciusig újabb egymillió adagnyi védőoltás érkezik az országba, de szintén nem pontosított, hogy melyik vakcináról van szó.
A köztársasági kormány közleménye szerint tegnap országszerte szünetelt a vakcináció, az indoklás szerint amiatt, hogy elvégezzék az oltópontok fertőtlenítését. Egyes településeken már szombaton sem oltották a polgárokat, a Subotica.com hírportál, a szabadkai városi közigazgatás közleményére hivatkozva, pénteken délután jelentette be, hogy a hétvége folyamán a fertőtlenítés miatt nem immunizálnak a városban. Ott, ahol szombaton még oltottak, egyebek mellett a belgrádi központi oltóponton, az újságírók és a többi médiamunkás vakcinációja is megkezdődött.
A tegnap reggeli összegzés szerint az eddigiekben 438 ezer polgár kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter múlt vasárnapi beszámolója szerint eddig 217.800 polgárt oltottak be, vagyis az azóta eltelt időszakban nagyjából 219.200 polgár kapta meg a védőoltást. Egy hete a miniszter azt mondta, hogy valamivel több mint 600 ezer személy számára áll még rendelkezésre oltóanyag.
A korábbi elmondások szerint ma 9300 adagnyi Pfizer–BioNTech-védőoltás érkezhet, majd február 15-én 40.900 adagnyira számítanak az illetékesek ebből az oltóanyagból, február 22-én pedig 46.800 adagnyira.

Hamarosan érkeznek az orosz szakértők

Ami a Szputnyik V oltóanyagot illeti, Nenad Popović innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter szombaton bejelentette, hogy a korábban aláírt szerződéssel összhangban február és március folyamán 2 millió adagnyi érkezik Szerbiába. Nenad Popović megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő is szorgalmazza, hogy Szerbia megkezdje gyártani az említett oltóanyagot. Az orosz szakértői küldöttség február 11-én érkezik Szerbiába, hogy a helyszínen vizsgálja felül a gyártás lehetőségeit, közölte a tisztségviselő.

A látogatás szabályai

Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter az idősotthonok lakói látogatásának a tekintetében eddig körvonalazott szabályokat ismertette a Szerbiai és Rádió Televíziónak nyilatkozva. Mint azt kifejtette, az első alapvető feltétel az, hogy az adott idősek otthonában az elmúlt 14 napban nem jegyeztek egyetlen Covid–19-megbetegedést sem, sem a lakók, sem az alkalmazottak körében. Emellett csakis az az idős fogadhat látogatót, aki a védőoltás mindkét adagját megkapta és a második oltás óta eltelt legalább 7 nap. A gerontológiai központok lakói kizárólag a szigorú óvintézkedések betartása mellett fogadhatnak látogatókat, magyarázta a miniszter.

1366 fertőzött – 20 elhunyt páciens
A szombat és vasárnap között eltelt egy napban országszerte 7893 koronavírustesztet végeztek el, ebből 1366 eredménye volt pozitív. A pozitivitás aránya 17,31 százalék, ami kisebb növekedést jelent az elmúlt néhány naphoz képest. Az említett 24 órában 20 Covid-páciens hunyt el, 4020 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 1,02 százalék. Kórházi gyógykezelésre 4088 Covid-páciensnek, mesterséges lélegeztetésre pedig 143 fertőzöttnek van szüksége.
Vajdaságban előző nap 243 új fertőzést jegyeztek, a legtöbbet, 51-et, Újvidéken.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás