2024. december 22., vasárnap

Đerlek: Szigorítások szükségesek

Szükséges a járványügyi előírások szigorítása, hogyha szeretnénk megállítani a vírus terjedését – jelentette ki Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára, írja az N1 hírportál.

Az országos válságstáb ülését mára jelentették be, ahol várhatóan újabb szigorításokat hoznak majd.

Minden olyan előírásra gondolok, amely megtiltja az öt személynél nagyobb gyülekezéseket, mert nyilvánvaló, hogy nem hagyatkozhatunk többé a személyi felelősségtudatra, különösen a fiatalokéra nem – jelentette ki Đerlek a szerbiai RTV-nek nyilatkozva.

Elmondta, hogy mindennap elemzik a járványhelyzetet és meggyőződésének adott hangot, hogy a válságstáb a legmegfelelőbb döntést fogja hozni Szerbiának.

A koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatban elmondta, hogy minden a legjobb rendben van. Véleménye szerint, ha továbbra is ilyen ütemben folyik az immunizáció, akkor júniusig mintegy két millió embert sikerül majd beoltani és onnantól már nyugodt nyárnak lehet elébe nézni.

Elmondása szerint ma további 500 ezer adag kínai Sinofarm-védőoltás érkezését várják, a jövő héten pedig újabb Pfizer-vakcina szállítmány is érkezik az országba. Hozzátette, hogy a Covax rendszeren keresztül március folyamán várhatóan 300 ezer védőoltás is érkezik, de Szerbia 100 ezerrel is elégedett lenne.

Az immunizáció az egyetlen módja, hogy legyőzzük a koronavírust – jelentette ki Đerlek.

A Belgrádban uralkodó járványhelyzet véleménye szerint riasztó méreteket öltött, a vizsgálatok száma 50 százalékkal növekedett, ugyanakkor a kórházakba is egyre több beteget vesznek fel, mint engednek el és ennek következtében már azok tele vannak.

Kiemelte, hogy a polgárok felelősségtelen viselkedése miatt az országban legalább egy klinikai központot a koronavírus rendszerbe helyeznek vissza, mégpedig Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter döntése értelmében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás