2024. december 22., vasárnap

Drámai a szerbiai Covid-helyzet

– Már csak az elkövetkező 24 órára van elegendő helyünk a kórházakban, ezt követően növelnünk kell a kapacitásokat – jelentette ki ma dr. Goran Stevanović.

A belgrádi Infektológiai Klinika igazgatója az egészségügyi miniszterrel és más Covid-kórházak igazgatóival folytatott megbeszélést követően elmondta, hogy a szerbiai helyzet riasztó, és a koronavírusos betegek számára lassan nem lesz elegendő hely a kórházakban.

– A páciensek felvétele nem lassult, az elkövetkező 24 órára vagy attól kicsivel többre van helyünk, ezt követően bővíteni kell a kórházi kapacitások számát – mondta el az újságróknak, majd hozzátette, hogy a Covid-betegek körében egyre több a fiatalabb, súlyos kórképpel rendelkező beteg, és az sem ritka az esetükben, hogy hét napos, otthoni lábadozás után kerülnek be a kórházba.

– Az egészségügyi intézkedések közül a távolságtartás és a maszk, valamint a vakcina hoz eredményeket. A probléma viszont az, hogy ez utóbbit nem veszik fel elegen. Még egy kérésünk van, hogy a vakcinát tegyék kötelezővé az egészségügyben dolgozók számára, így megvédhetjük őket és azokat, akiket gyógyítanak, emellett lendületet adnánk a vakcinációnak Szerbiában – mutatott rá Stevanović.

Hozzátette, hogy a mladenovaci Selters gyógyfürdő a hétvégére készen áll a Covid-rendszerre való átállásra, emellett a többi gyógyfürdő is, ezzel is növelni szeretnék a kapacitásokat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás