2024. december 22., vasárnap

Kon: Erre senki sem számított

A járványügyi helyzetnek megvannak a maga törvényszerűségei, vannak olyan szakaszok, amelyeken keresztül kell esnünk, hogy meglássuk az eredményeit. Ez kb. 7-10 nap – mondta Dr. Predrag Kon járványügyi szakember, a válságstáb tagja.

Ahogyan fogalmazott, a bevásárlóközpontoknak és a vendéglátóhelyeknek a két hetes bezárását követően világosan meglátszik ezek hatása a fertőződés lassulásában, a számok enyhe esésében, azonban a helyzet még mindig rendkívüli.

Kon a Pink televízió műsorában elmondta, hogy a válságstáb egészségügyi része még behúzná a kéziféket az enyhítések kapcsán, nehogy később a türelmetlenség tragikus kimenetelű legyen. Hozzátette, hogy addig nem lazíthatnak, amíg a Covid-kórházak tele vannak.

Az immunizációs folyamattal kapcsolatban Kon elmondta, hogy a fővárosban nagyon jól működik, amely azon is látszik, hogy a felnőtt lakosság 34 százalékát beoltották már. Belgrádban rohamos csökkenés látszik, és az újonnan fertőzöttek száma ezer alatt van már.

– Erre senki sem számított, de a vakcináció jól működik a fővárosban – fogalmazott Kon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás