2024. december 22., vasárnap

Dr. Popović: Hatásosak a koronavírus elleni vakcinák

Dr. Dragoslav Popović, a Szerb Közegészségügyi Szövetség elnöke kijelentette, hogy szilárd bizonyítékok támasztják alá, hogy a vakcinák hatásosak a koronavírussal szemben, és az oltási folyamat folytatásával Szerbiának is be kell szerezni őket.

Az N1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az egyik téma, amely miatt bizalmatlanság alakult ki oltóanyagok hatékonysága körül, az az antitestek kivizsgálása az oltás után.

– A tesztelés soha nem volt a vakcinációs folyamat része, ezért összezavarodottak vagyunk az eredményeket illetően. Senki nem fogja azt mondani, sem Szerbiában, sem a világ más országában, hogy 100 százalékosan védett valaki. Ezt Izrael, valamint más országok és nagy városok példájából láthatjuk, ahol már megindultak az enyhítések, bezárták a Covid osztályokat és az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. Ez bizonyítja, hogy működnek a vakcinák, és ezt kell elérni itt is 0 mondta Popović.

Kiemelte, hogy nagyon hiányzik egy erős, közösséget megmozgató oltási kampány, és hozzátette, hogy a fiatalok bekapcsolása is nagyon fontos, hiszen ők megszólíthatják a kortársaikat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás