2024. december 22., vasárnap
MAGYARKANIZSA

Kevesebb szúnyog, kevesebb bosszúság

Ötvenegy millió dinárt szánnak az öt év alatt Magyarkanizsa községben az állathigiéniára, fertőtlenítésre, rovarirtásra és kártevőirtásra. A kullancsok elleni védekezés ebben az évben már egyszer megtörtént, szúnyogirtásra még korai az idő, de az illetékesek természetesen erre is gondolnak. Az erre vonatkozó, ötévre szóló szerződést szerdán írták alá a városházán Magyarkanizsa önkormányzata nevében Fejsztámer Róbert polgármester és az újvidéki Ciklonizacija Logistika Kft. igazgatója, Lazar Maleš.

Az együttműködés a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert szerint több okból is hasznos a község számára.

– A hosszútávú szerződésnek két oka van. Az egyik egy környezetvédelmi természetű ok, a másik pedig, mivel kiszámíthatatlan a természet, ezért az ötéves szerződés ad egy keretet arra, hogy bármikor igénybe tudjuk venni a cég szolgáltatásait. Mind környezetvédelmi, mind hatékonysági szempontból nyerni fog ezzel a szerződéskötéssel Magyarkanizsa község. Gyümölcsöző és hatékony együttműködésre számítunk, mint ahogy az az eddigiekben is volt – mondta a polgármester.

Idén az első lépésben a szúnyoglárvák irtása történik majd meg, amint azt a környezeti tényezők lehetővé teszik. Nagy valószínűség szerint ez már a jövő héten nyélbesülhet.

Az újvidéki cég újabb öt évig végzi a munkát (Fotó: Puskás Károly)

Az újvidéki cég újabb öt évig végzi a munkát (Fotó: Puskás Károly)

– A szerződés a teljes irtási spektrumra vonatkozik, a tablettás irtástól egészen a repülősig. Ezt az újvidéki szakemberek és a mi felügyelőségi főosztályunk dolgozóinak közös egyeztetésével határozzák meg, hogy mikor, melyikre van szükség – emelte ki Fejsztámer Róbert.

Az újvidéki Ciklonizacija Logistika Kft. végezte eddig is Magyarkanizsán az irtást, a jó együttműködés reményeik szerint a továbbiakban is megmarad. Dario Aćimović, a kft. PR-menedzsere elmondta, hogy ezzel a szerződéskötéssel Magyarkanizsa azon községek közé tartozik, akik hosszabb távra megoldották a lakóik egészségvédelmét is.

– Minden akciót akkor tudunk elvégezni, amikor az időszerű és arra a legnagyobb szükség mutatkozik. Folyamatosan rendelkezésre állunk és ez a hosszú távú szerződés értelmében nem csak kötelességünk, hanem eltökélt szándékunk is, hogy a leghatékonyabban végezzük el a ránk bízott feladatokat – mondta Dario Aćimović.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az újvidéki cég újabb öt évig végzi a munkát (Fotó: Puskás Károly)