A technológiai fejlődéssel együtt megváltoztak a kommunikációs szokások. Manapság azonban olyan rohamos a fejlődés, hogy ember legyen a talpán, aki mindent követni tud. A jelenlegi tizenéveseknek ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy ne legyenek folyamatosan online jelen mindenhol. Bárhova fordulok, okostelefonokat nyomogató embereket látok. Legyek akár, buszon, vonaton, étteremben, kávézóban, rendelőben, parkban, moziban, családi asztalnál ebéd közben. Ha valaki nem jelez azonnal vissza, ha nem olvassa el az üzenetet, ha nem veszi fel a telefont, akkor „örök harag” születik. Gyermeteg egy élet. Erre jó az okostelefon. Összeveszni.
Ám hiába „okos” az a telefon, amikor magát az eszközt sem sokrétűen használják, inkább primitíven, valójában csak a beszélgetésre és üzengetésre, valamint fényképezésre. Akármennyire tetszik vagy nem tetszik ez nekünk, az információs társadalom korában élünk, és maholnap a poharunk fog szólni, ha nem ittunk elég vizet, a frizsider rendeli meg a közértből a hiányzó élelmiszert, az önvezető autónknak pedig félelem nélkül átadhatjuk az irányítást. Mindez azonban olyan, mintha önként vonulnánk börtönbe vagy inkább egy ketrecbe, ahol bárki megfigyelhet bennünket. Miközben az eszközeink okosodnak, mi butulunk, csökken a szókincsünk. Itt az ideje offline életet is élni.
