Mindennek az összehasonlítás ad értelmet.
A fű, a petúnia virága, a vadszőlő tintaszín termése, olyan, mint a hétfő, a kedd vagy a szerda délután. Nélkülem nekem semmi. Nekem csupán velem van értelme. Minden látott, tapasztalt, teremtett és elképzelt dolognak körülöttem az összehasonlítás ad értelmet. A bennem levő világhoz képest lesz szép, kiábrándító, kedves vagy szomorú a külső világ. Szakrális tér vagyok. Bennem a lehetőség. Minden ébredés, minden reggel, lehetőség, hogy a rendelkezésemre álló időt elrontsam, hogy kapkodással, félreértésekkel, túlvállalással, ígéretekkel nyomasztóvá tegyem. Mindez sokkal könnyebb, mint az isteni időt és teret emberivé tenni, az időtlenség ránk szabott véges részét békességgel, alkotómunkával megtölteni.
A világ csupán olyan nagy, amilyen kicsinek látni tudom benne magamat.
Mindennek az összehasonlítás ad értelmet.
...
építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
...
(Kányádi Sándor: Felemás őszi ének)
