Mit tegyen az ember, ha falun szeretne élni, mégis városba kényszerül? Mert, ugye, a városnak megvannak a saját szabályai, a falusi ember pedig más szabályok szerint él. Ezért a falusi ember, ha városba kényszerül, valahol a peremvárosban keres magának helyet, oda próbálja átmenteni falusi környezetét. Vesz egy kertes házat, amelyben megteremtheti a maga világát. Azt a világot, amelyet kénytelen volt elhagyni. Veteményeket gondoz, gyümölcsfákat ültet. Tyúkokat, kacsákat tart. De láttam már peremvárosban kecskéket is, hallottam disznóröfögést, lovak nyerítését. Egy téli napon pedig végignéztem, hogyan herélnek ki egy hatalmas kandisznót. Öt ember alig bírt vele, sivalkodása pedig biztosan elhallatszott a belvárosi templomig. Megtörtént már az is, hogy hosszasan bámultuk egymást egy tehénnel. Én a kocsiban ültem, ő pedig békésen álldogált az út közepén. A tehenek lenyűgözőn tudnak nézni. És így bámultuk egymást egy ideig, aztán gondolt egyet és félreállt. Ezért szeretem a peremvárosokat. Ott még megélhetem a falvak hangulatát. Mert a falvakban már nem. Ezért hálás vagyok a felügyelőknek, hogy nem tartatják be a városlakók szigorú szabályait a peremvárosokban. Esélyt adnak még egy-két nemzedéknek a teljesebb, boldogabb életre. Mert a peremvárosok is eltűnnek egyszer.
