Egy lépés ide, egy lépés oda, tervek szövögetése, ábrándok ölelgetése. Mint fáradt testnek a hűvös éjszaka, oly fontos az elmének a békés reggel, a nyugodt ébredés. Bekapcsolni magunkat a való életbe, és újra elindulni ama sorsunkat jelentő útra.
Kávé, tea, reggeli? Netalán csak az ébredező természet, vagy a cserépben nyújtózkodó virág illata és a lágyan simogató napsugár? Ismerős színek, formák és anyagok, hozzánk tartozó illatok, hangok. A biztonságos otthon, a hely, ahol önmagunk lehetünk. Minden kételyünkkel, félelmünkkel, szomorúságunkkal, haragunkkal és örömünkkel együtt.
Röpke szellő ébreszt. Rövid az élet, de talán csak gyorsan múlik. Nem, egyik sem, csupán eltékozoljuk időnket. Olyan dolgokért harcolunk, vetjük magunkat rabszolgasorsba, amiket nem vihetünk majd magunkkal. Úgy gondoljuk, ők jelentik biztonságunk zálogát, miközben azt csupán egy valami adja meg. Mi magunk. Amikor megéljük a szeretetet. Amikor valóban élünk.
Üres a bögre és a tányér, a nap is már magasan jár. Még egy lépés...
