Annak idején a hódegyházi Séra Misa elhatározta, hogy felkeresi rég nem látott lányát, aki a messzi Kragujevacra ment férjhez. Disznóvágást követően, amikor már jól megfüstölődtek a sonkák, kettőt leakasztott a füstről, összekötötte őket és csak úgy panyókára vette, a vállán átvetett pár füstölt csemegével indult útnak. A szomszéd faluban, Tiszaszentmiklóson a legközelebbi állomáson, vonatra ült és irány Belgrád. Egy átszállással meg is érkezett a fővárosba. A vonat megállt a patinás főpályaudvaron, ahol mindenki leszállt. Séra Misa furcsállotta, hogy miért száll ki a vonat minden utasa, hogyhogy nem megy tovább senki dél fele, Kragujevac irányába. Nem volt mit tenni, emberünk is lekecmergett a vonatról a két sonkával a vállán. Rosszul beszélte az államnyelvet, sehogy sem találta fel magát az állomáson. Egy ideig még botorkált a vasútállomáson és környékén, de nem talált dél felé, Kragujevac irányába tovább induló vonatot. Nem volt mit tenni, felszállt a visszainduló vonatra, és ugyanazon az útvonalon visszautazott Hódegyházára. Otthon a család tagjai és a falubeli ismerősei csodálkozva kérdezték tőle, hogy mi történt, miért hozta vissza a két sonkát. Misa bátyánk csak annyit felelt, hogy:
– Hát, nem mönt tovább a vonat.
Júliustól már egyetlen vonat sem fut be a régi belgrádi pályaudvarra, nem is lenne gondja Séra Misának a továbbutazással Kragujevac felé.
