Sportost más írásra felkérni foci-világbajnokság idején, hát, talán nem túl célszerű. Mert mivel is kelne, feküdne egy magamfajta firkász, mint a világ második legnagyobb sporteseményének történéseivel, de így van ezzel a férfinem legnagyobb része is, mert az elmúlt négy hét során mindenki esélyt latolgatott, majd tippelt, fogadott s szorított a favoritnak hitt csapatnak. A fogadóirodák nyilván alaposan dörzsölik a tenyerüket, mert a vb nagyon gyorsan furcsa fordulatokat produkált, s az esélyesnek vélt csapatok szépen lassan kiestek, így akik a talpon maradt nemzeti tizenegyekre adták le voksukat, azok bizony jól jártak.
Nekem a belgákba vetett hitem hozta meg a szerencsét, de bevallom, a horvátokkal kapcsolatban bakot lőttem, mert még véletlenül sem gondoltam, hogy meg tudják ismételni annak a Šuker–Prosinečki–Boban–Bilić-féle csapatnak a sikerét, amely 1998-ban bronzérmes lett Franciaországban.
Mivel néhány napja a horvát tengerparton voltam, s azt láttam, hogy a győzelmekig vezető úton egységessé és lelkessé vált ez a nemzet, emelem előttük a kalapom, de az ott szerzett tapasztalatok alapján egy esetleges belga–horvát döntő idején én mégis a belga sörre szavazok, mert nagyon nem ízlett sem az Ožujsko, sem a Karlovačko pivo!
