Semmi sem mutatja meg jobban a tavasz közeledtét, mint a madarak. A galambjaink, igen így birtokos személyjellel, néhány hónapos kihagyás után újra itt ólálkodnak az ablakunk körül, néhány napja mintegy varázsütésre megjelentek, mintha éreznék, hogy itt az ideje újra jelet adniuk magukról. Ugyanez tapasztalható a közelben lévő sétaerdőben is. A futók a téli hónapokban szinte csak varjakkal és kutyákkal találkozhattak, azonban az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnövekedett a mindenféle madarak száma. Nem elsősorban vándormadarakról van szó, hanem olyanokról, amelyek a hideg hónapokban is itt tartózkodtak, csak valahogy eddig csöndben voltak, és csak ritkán mutatták meg magukat, annak ellenére, hogy az említett parkban az ostorfák termése egész télen ellátta élelemmel a szárnyasokat. Mostanra a rigók bátrabbak lettek, tojókat és hímeket egyaránt megfigyelhetünk, ahogy a talajon szökdécselnek, és a cinegék is merészebben röpködnek ágról ágra. A harkályok jelenlétére elsősorban a kopogásuk figyelmeztet, és szemünk csak ritkán találja meg a vastagabb ágakat fúró, faragó fakopáncsokat. A minap azonban egy zöld harkály igen sokáig állta jelen sorok szerzőjének tekintetét, és fejét forgatva mintha csak azt kérdezte volna, elhiszem-e, hogy itt a tavasz. Reggelente madárfüttytől hangos a park, és jó érzés a kilométereket szelve gyönyörködni benne. Az ember legszívesebben behunyná a szemét, viszont azzal megrövidítené magát, hiszen nem venné észre a mókust, amelyik éppen felszaladt egy fa törzsén, és nem látná ahogyan a növények is lassan, de biztosan felkészülnek a melegebb évszakokra.
