Dideregnek az utcai fasor rózsaszín-fehér virágai a csillagos ég alatt. Lent is, fönt is idillikus a látvány, bár a felhők megnyugtatóbban szolgálnák a gyümölcstermesztőket, mint a fagyveszéllyel járó csillagos égbolt. Így viszont zavartalanul fölfedezhető a milliónyi fényes pont között is az egyik és másik Göncölszekér, a Sarkcsillag… Petőfi a négyökrös szekérrel bandukolva így írt a romantikus estéről: Ne válasszunk magunknak csillagot? / Szólék én ábrándozva Erzsikéhez, / A csillag vissza fog vezetni majd / A mult időknek boldog emlékéhez.
Jogosan hihetnénk, hogy mindenkit gazdagít, senkitől el nem vehető a csillagok látványa, ha nem tudnánk, hogy nagyvárosi gyerekek sokasága nem érti, miről beszél az, aki csillagos eget emleget, mivel ők ilyent még nem láttak. Nem az állandó felhőzet, hanem a fényszennyezés miatt. Madarak milliói pusztulnak el azért, mert toronyépületekbe ütköznek a mesterséges fények következtében, de különben is szükség van a tájékozódásukhoz a csillagos égre.
Vajon mondják-e a fénylő nagyváros gyerekei, hogy a „határ a csillagos ég”? Hiszen azt sem tudják, miként fest, távolinak tűnik-e vagy közelinek. És el tudják-e hiteles átérzéssel valaha is énekelni, hogy Csillagos ég, merre van a magyar hazám? / Merre sirat engem az édesanyám?
