Nincs semmi kifogásom az ellen, ha az emberek szeretik az állatokat, volt nekünk is cicától kezdve a teknősön át egészen a papagájig mindenféle házi kedvencünk. Azt viszont elfogadhatatlannak tartom, ha az egyre szaporodó kutyatulajdonosok nem törődnek kellőképpen kedvencükkel. Lassan nem lehet felemelt fejjel sétálni az utcán, na nem azért, mert az embert gondok kínozzák, magába roskadt és lehorgasztott fejjel bandukol, hanem azért, mert lépten-nyomon kutyagumi tarkítja a járdát. Egy óvatlan pillanat a fán csiripelő madárra, vagy egy szép lányra, és máris „aknára” lépünk, aztán már tudja mindenki mi következik, a zsörtölődésen túl a lábbeli sikálása, fertőtlenítése, ami néha órákat vehet igénybe. És ha már kutyaguminál tartunk, még egy dologra lettem figyelmes: városunkban olyan, mintha klónoznák a kutyákat. Mindenfelé kis méretű, fehér kutyák lepték el a járdákat, feltételezem nem sok vizet zavarnak a kis méretű lakásokban, ezért választották őket a gazdik. Ugatni ugyan nem hallottam ezeket a kis fehér négylábúakat, esetleg nyekkenek valamit, de a járdát ettől még végigszórják ürülékükkel, amit a gazdáknak azonban fel kellene szedniük, mert lassan tűrhetetlen lesz a kakihelyzet.
