Szeretem a tavaszt. Több hónapnyi bezártság és hideg után az ember végre kimozdulhat a szabadba. Irány a kert, a határ, ahol már nagyban nyüzsög az élet. Aztán ha kicsit jobban odafigyelünk, máris láthatjuk, hogy valami nincs rendben. Zöldell a fű és virágoznak a fák, viszont a föld puskapor száraz. A földművesek nagyon jól tudják, hogy ha hamarosan nem lesz eső, akkor nem várhatnak termést. Tavaly egy későn jött fagy végzett a termés nagy részével, az idén viszont a tavaszi szárazság fenyeget. Az egészben az az ijesztő, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Az időjárás megbolydult, és a mi tavaszi szárazságunk kismiska az ausztrál kánikulához, az amerikai fagyokhoz és szaporodó tornádókhoz képest. Nem vagyok paranoiás, de kicsit az az érzésem, hogy bolygónk úgy reagál ránk, mint a mi szervezetünk a kórokozókra. Tény, hogy a Föld egyetlen értelmes lényként nagyon értelmetlenül viselkedünk. Rohamtempóban át kellene alakítani az ipart, a mezőgazdaságot, hogy legyen esélyünk, de az illetékesek inkább azt teszik, amit a tőke diktál. Trump pl. engedélyezni akarja, hogy természetvédelmi területen olajat termeljenek ki. Tartok tőle, hogy nélkülünk sokkal szebb hely lenne a Föld.
