Lovas nép volt hajdan a magyar. Szerencsére, egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csak volt, hanem újra az, vagy legalább is belátható időn belül ismét azzá lesz. A ló szeretete kitörölhetetlen a magyarságból, amit az is igazol, hogy az utóbbi években egyre szélesebb körben lett népszerű a lósport. Ezen belül is a lovaglás, amellyel egyre több gyermek és felnőtt foglalkozik szabadidejében. Továbbá szaporodik a nagy tömegeket vonzó, rangos lovasrendezvények listája is. Gondoljunk csak a vajdasági vagy a nemzeti vágtára, amely régiókat és egy nemzetet kapcsol össze. Azonban egyre több az alulról szerveződő különféle lovasrendezvény is. Köztük lovas- és fogatostalálkozó, lovastúrák és -táborok. A lovasíjászatnak és a hagyományőrző huszároknak köszönhetően pedig lovas történelmünk, hagyományaink és örökségünk elevenedik meg ismét. Mindezek között számomra az a legígéretesebb – legalább is én ezt tapasztalom a közvetlen környezetemben –, hogy egyre több kisgyereket és fiatalt „fertőztek meg” a lovak és egyre többen lovagolnak. Ez szerintem jó a felnövekvő nemzedékeknek, mert a ló és a lovaglás nemcsak első osztályú kikapcsolódás, hanem erősíti és fejleszti a testet, a lelket és a szellemet is.
