Napisten hava az ősi magyar neve a júniusnak. A Gergely-naptárban az év hatodik hónapja, nevét Júnó római istennőről kapta. A népi kalendárium Szent Iván havának vagy nyárelő havának nevezi, de mondták egykoron Rák havának is. Közismert időjárásjósló hónap, hiszen a közhiedelem úgy tartja, hogy ha június 8-án, Medárd napján esik az eső, akkor negyven napig meg sem áll, ha süt a nap, édes lesz a bor, ha esik az eső, akkor savanyú, és van, ahol ez a szénakaszálás ideje.
Ez fontos időszaka volt a régi időknek, ekkor kezdődött az aratás, de a nyári napforduló ünnepe is erre a hónapra esik. A 21-ei Szent Iván a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrásnak. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a dögvész ellen. Szerelemvarázsló célzata is volt. A tűz átugrása közben párosító dalokat énekeltek, amelyek gyakran igen hosszúak voltak, innen a mondás: Hosszú, mint a szentiváni ének.
Péter-Pál napja, június 29-e, az aratás kezdete. De ezen a napon nem dolgoztak, hanem ünnepeltek, és csak fölkészültek a betakarítási munkára, ami nagy esemény volt egykoron. A hiedelem szerint ugyanis ezen a napon szakad meg a búza töve. A mindennapi kenyér a régi parasztok szemében Isten ajándéka. Az aratást fohászkodással és kalapemeléssel kezdték, a föld szélén letérdeltek és keresztet vetettek.
