Nézem a serkenő pázsitot. A cirógató napsugár felfelé húzza, a szinte menetrendszerűen visszatérő zuhancsok öntözik. A jól elvetett mag teszi a dolgát. Megkapaszkodik és kiteljesedik.
Milyen kevés kell ahhoz, hogy az ember elégedett legyen, ha csak pillanatokra is, de tele legyen a lelke széppel, fenségessel. Mert a természet fenséges. Kész csoda nem csak a fű pázsittá alakulása, vagy a virágok bokrosodása, de a mohák vagy a folyondárok tündöklése is. Szédítően összetett és bonyolult rendszer ez, amelyben mi, emberek nem társként, csodálóként vagy támogatóként vagyunk jelen, hanem kizsákmányolóként, támadóként és ellenségként viseltetünk.
Valahol mélyen az emberek többségét a természet megnyugtatja. Nem véletlen, hogy szeretünk erdőben sétálni, a tengerparton a végeláthatatlan vizet bámulni, vagy csak ülni a kempingben és hallgatni a kabócák zenéjét.
A természet mindenütt ott van, és mi, a rombolók is szinte mindenütt ott vagyunk. Megvédeni parancsszóra nem lehet. Csak egyenként, felelősségünk tudatában óvhatjuk és szerethetjük. Tegyünk is! A legkisebb gesztus is jó, nem elégséges, de már valami.
Ma van a környezetvédelmi világnap.
