Van annak már legalább negyed évszázada, hogy valamelyik elhagyatott cseh bányában rábukkantak egy sosem látott állatra. Csúnya volt szegény, nutriára hasonlított. Szenzációszámba ment a fölfedezése, hiszen szennyező olajjal (ipari szénhidrogénekkel) táplálkozott, ártalmas volt számára a tiszta levegő, de éltetően hatott rá a kipufogógáz. Filmen mutatták be az emberiség (egyik) potenciális megmentőjének áldásos tevékenységét.
És két héten át lázban tartotta az embereket – a kételkedő tudós koponyákat pedig elemzésekre és vitákra késztette – a természet önvédelmének ez a csodás megnyilvánulása. Már csak azon kellett törni a fejüket, hogy miként létesítsenek farmokat az olajevők tenyésztésére, a gazdagabb fantáziával megáldottak pedig akár azt is elképzelhették, hogy előfordulhat eldugott helyeken az istennek más hasonló teremtménye is, amely esetleg egyéb szemétre szakosodott, például radioaktív hulladékra.
A kis- és nagyemberek lelkesedése azonban két hét elmúltával lelohadt, amikor a film készítői bemutatták ügyes gumiállatukat, amely menti számunkra a még menthetőt.
Csalódtunk. Az is, aki hitt benne, meg az is, aki szeretett volna hinni. Mert a csoda elmaradt, az emberek elkövetett bűneit ilyen könnyen senki nem teszi jóvá.
A veszély azóta is növekszik, az átverések szaporodnak, csak ezeket nem jelenti be két hét után senki.
