Olvastam valahol, hogy veszélyben van a visegrádi híd a Drinán, amely a Nobel-díjas író Ivo Andrić révén szerzett világhírnevet. Az elég gyönge írásból csak azt vettem ki, hogy a folyó romboló erején kívül az illetékesek nemtörődömsége lehet a híd esetleges vesztének fő okozója.
Többször is jártam arra, egy alkalom pedig a 80-as évek elejéről különösen az emlékezetemben maradt egy kollégám szellemességi próbálkozása, és az abból fakadt szélhámosság miatt.
Busszal jöttünk Boszniából, ő pedig, a duma kedvéért azt mondta a jegykezelőnek, hogy amikor a hídra érünk, vezényelje ki a teli busz utasait, majd készít róluk egy felvételt, s mivel újságíró, azt majd alkalmi riporttal meg is jelenteti. Azonnal elfelejtette az egészet, el is aludt, mint ahogyan én is. Arra ébredtünk, hogy a jegykezelő lökdöste: Ébredj újságíró, a hídon vagyunk, az emberek már felsorakoztak!
Eszméletlen látvány volt. Vagy ötvenen állták el keresztben a hidat, előttük és mögöttük is autók és buszok hosszú sora várakozott. Nem volt mi mást tenni, a kolléga vette a fényképezőgépét, beállította a tömeget, mosolyt vezényelt és kattintott. Mehettünk tovább, de ez még nem volt a vége. Odaszólt a kalauznak, írja fel a neveket a címekkel együtt, mindenkinek ingyen küld majd egy képet. A kalauz ezt is megtette! Kérdeztem, tényleg küld? Ugyan már, mondta, nincs is film a gépben! Csak hülyéskedtem, dehogy gondoltam, hogy tényleg odaállnak a hídra.
