Jó úton haladunk.
A hosszú éveken át erőltetett tíz-, húsz-, harminc-egynéhány ezer dináros nyugdíjak, fizetések most már szemmel látható eredményeket hoznak. A köztársasági költségvetésben 1,2 milliárd euró többlet, a munkanélküliségi ráta csökkenőben. Végre a felemelkedés útjára tértünk!
A minap, hallom, a szomszédom is munkát kapott. Németországban. Villanyszerelőként dolgozik már egy hónapja, 12 eurós órabér fejében. Szorgalmas, megbízható, jó szakember, mellesleg nem is dolgozott soha drágán. Sajnálom, hogy elment, és épp most, amikor a melegítőt kellene cserélni a bojlerban. Már nem is tudom, kit hívjak, „elfogyott” a mesterember, elmentek vagy kiöregedtek. Utánpótlás pedig nincs...
Az említett villanyszerelő húga, aki mindvégig hangoztatta, hogy ő bizony innen el nem megy sehova, majd csak lesz jobb is, hallom, újabban nótát változtatott, szintén külföldön vállal munkát. Nem tud megélni, családot eltartani, gyermeket iskoláztatni abból a 22 ezert dinárból, amit a kórházban keres meg havonta, ahol takarít meg felszolgál.
A harmadik szomszédom sofőr a városi közlekedési vállalatban. Azt mondja, a buszok olyan állapotban vannak, hogy „jó erősen meg kell fogni a kormánykereket” ahhoz, hogy „eltalálja az utat”, a főnöke marasztalni próbálja, maradjon, az év vége felé 10 százalékkal növekednek majd itthon is a bérek. Hiába, mégis el fog menni, mert az a pár ezer dinár, amit fizetésemelésként kapna, elenyészően kevés. Ott viszont, ahova menne, naponta 56 eurót keresne meg.
Jó úton haladunk?
