– Mennyibe kerül a görögdinnye?
– Ötven dinár kilója.
– Rendben, egy kisebbet, olyan 5-6 kilósat kérnék.
– Látod azt az alakot? Tele van pénzzel. Nézd, milyen autót vezet! Az ilyen mindig beleköt az árba. Akinek sok pénze van, mindig az kötözködik. De mindig is így volt. Ha azt mondanám neki, hogy húsz dinár, akkor abba is belekötne; hogy miért árulom én húsz dinárért, ha másoknál ötven. Rögtön azt hinné, valahogy át akarom verni. Vagy hogy loptam. Pedig tudhatná, hogy ki vagyok, már legalább tíz... vagy nem is tíz, már legalább tizenöt éve itt árulom a dinnyét. De az ilyenek mindig belekötnek. Ha nem tetszik nekik, akkor menjenek el, de ne kössenek bele az árba! Nem én határozom meg, hogy mennyibe kerüljön. Tudod, én már több éve ugyanattól a néhány termelőtől veszem a dinnyét, ők is ismernek, tudják, hogy nem verem át őket. Akkor ezek itt, akik tele vannak pénzzel, minek ugrálnak? Sajnálják tőlem azt az öt dinárt, amit keresek egy kiló dinnyén... Már ha sikerül eladnom, ha nem marad rajtam, épp az ilyenek miatt, akik jól ki vannak tömve, de sajnálják. Nemcsak tőlem, hanem mindenkitől; látod, még saját maguktól is. Most mit csináljak? Ha nem kell neki, akkor nem kell neki. Isten áldja! Vásároljon másutt, csak itt nekem ne kötekedjen! Nincs igazam?
– De.
– Hét kiló. Legyen ez?
– Legyen!
