Olvastam egy blogbejegyzést, amely egy párválasztó talkshow-ban történt csetepatéra reflektál, ahol is a pár után áhítozó, vidéki legény olyan hölgy ismeretségét kereste, aki házias és jól főz. A bejegyzés szerint e két utóbbi ütötte ki a biztosítékot a vetélkedő hölgyeknél, és csapatostul nekiestek a megszeppent delikvensnek, hogy miféle maradi elvárásai vannak, főzési tudományt követel a nőktől, amikor minden bevásárlóközpont ételbárjában meg lehet venni egy tányér gulyáslevest.
Eltöprengtem ezen a bejegyzésen, ezen a szituáción. Arról, hogy a főzési tudomány, a konyhában szerzett jártasság avíttnak vagy modernnek számít-e, hosszasan lehetne vitázni, mindenesetre furcsállom, hogy egyes nők kikérik maguknak az efféle elvárást, arra hivatkozva, hogy ők nem loncsos háziasszonyok.
A főzés alapvetően klassz elfoglaltság, amelyben az ember kiélheti a kreativitását, nem mellékesen valami olyat hozhat létre, ami egyedi, nem boltban kapható, agyontartósítózott tucatáru. Nem hiszem, hogy kizárólag női elfoglaltság lenne, inkább olyasféle, mint mondjuk a kerékpározás. Megkönnyíti az életed, ha tudsz biciklizni, s az egészségednek is jót tesz. A főzés nemkülönben. Elkészíteni a saját eledeled: a szabadság egy formája. Tiltakozni ellene, tudatosan elutasítani az elsajátítását: önmagunk korlátozása.
