Egyik barátnőm egyszer azt mondta, ő bizony megszabadul minden olyan holmitól, amit nem használt, nem vett fel, amihez nem ért hozzá legalább három éve. Mert ha azokat a tárgyakat az ember nem használja huzamosabb ideig, nincs is rá szüksége, és csak elszívják az energiáit.
Akkor csodálkozva néztem őt. Felmerült bennem a gondolat: de hát éppen az után van szükségünk valamire, amikor már kidobtuk...
A lakásban való élet mégis megtanított: nem lehet tárgyakhoz ragaszkodni, ami haszontalanná válik, attól meg kell szabadulni, különben elfogy az életterünk. Mindig divatosabb vagy kényelmesebb ruhaneműt, cipőt vásárolunk, a tojástartóból is hetente érkezik egy új, a műanyag zacskóra vonatkozó szigorítások ellenére is megjelenik egy-két újabb példány belőlük. A mai fogyasztói társadalom ugyanis csak „ragasztja ránk" az újabb és újabb használati tárgyakat. Valahogy mindig az új az, ami érdekesebb és a régi párját pedig már el is feledjük. A tedd ide, tedd oda pedig valóban energiákat fogyaszt. A „jó lesz valamire" tárgyak ugyanis osztódással szaporodnak.
Igaz, néha jó kézbe venni egy-egy régi tárgyat (egy egyetemi jegyzetet, egy elromlott walkmant...), mert emlékek fűződnek hozzájuk, mégis most már igyekszem magamévá tenni barátnőm életfilozófiáját (annak ellenére, hogy még mindig a három évet rövid időszaknak találom), különben a lomtalanítás ugyanis hosszadalmas és gyötrelmes lehet.
