Az utóbbi években újabb és újabb szavak jönnek divatba, amelyek ideig óráig egyeduralkodóvá válnak. Sokáig a járványgörbe kiegyenesítéséről beszéltünk, majd rendszeresen az oltakozás került szóba, majd jött az infláció, a háború, a különleges hadművelet, legújabban pedig mindenhol a takarékosságról szólnak a hírek, mindenki erről beszél, és mindenki igyekszik tenni érte valamit, még ha csak szóban is.
A környezetvédők, klímakutatók, különböző tudósok, de még a közgazdászok egy része is már évek, sőt évtizedek óta beszél arról, hogy az emberiségnek vissza kellene fognia a fogyasztását, mert bolygónk készletei végesek, és azzal, hogy tovább növeljük a fogyasztásunkat, csak a források kiapadásának folyamatát gyorsítjuk. Globálisan nem történt változás, az államok, a közösségek, a rendszerek ugyanúgy működtek, mint korábban, mintha a takarékosság, a spórolás, vagy a mértékletesség hiányozna a szótárukból.
Ahova csak lehet, kerékpárral járok, az otthonunkat szigeteltük, a nyílászárókat lecseréltük, az égőket energiatakarékos égőkre cseréltük, a mosógépünk A++-os besorolású, és a fürdővizünk egy részét vécéöblítésre is felhasználjuk, illetve amit csak lehet, helyi termelőktől vásárolunk. Úgy gondolom, megtesszük, amit tudunk, és még mindig van, akinek ez nem elég, és még több spórolásra akar ösztönözni – és olyanok akarnak takarékosságra nevelni, akik még a vécére is autóval járnak, akik otthonában télen alsóneműben lehet csak megmaradni a hőségtől, akik ész nélkül vásárolják a mindenféle import terméket, akik kötelességüknek érzik, hogy mindig megvegyék a legújabb kütyüket, és akiknél az étel jelentős része a kukában köt ki. Annyi helyen lehetne spórolni és takarékoskodni, de tényleges eredményért, ha tényleg komolyan gondoljuk, talán nem a kisember mindennapi életét kellene célkeresztbe állítani.
