Jó néhány éve annak, hogy arra panaszkodtak a külföldről hazatérő ismerősök: már alig ismernek meg valakit, ha végigsétálnak az egykori Nagyutcán vagy Főutcán, hivatalosan Újvidéki utcán. Sok az ismeretlen ember, akiknek a zöme nem magyar nyelven beszél, pedig Temerin központjában ez a nyelv dominált, amikor ők a jólét reményében elhagyták a szülőföldet.
Azt talán észre sem veszik, hogy ők maguk is megváltoztak. És egyre ritkábban jönnek. Gyerekeik, unokáik számunkra, itthonmaradottak számára ismeretlenek. És ha beszélnek is anyanyelvükön, az a nyelv már korántsem a „régi".
Mint ahogyan egykori nagyfalunk magva, központja sem. Egymás után tűnnek el a régi épületek, vesznek el a régi utcák, ködbe vész az egykori Temerin képe, hangulata. Helyette egy új világ sarjad: többemeletes lakótömbökkel, eltűnő zöldövezettel, helyébe lépő parkolókkal. A békés, kisvárosi nyugalom helyébe a zaj, a por és sok helyen a piszok lesz úrrá. Az építészeti beruházók felfedezték az Újvidékhez közeli kereseti lehetőséget, és egymáson túltéve építkeznek. (Ha jól számoltam, egy Temerinben talán két éve felbukkant beruházó jelenleg egyidejűleg négy hatalmas lakótömböt épít, és akkor még hol vannak a többiek?)
Nincs, ki megállítsa őket. Még akkor sem, ha csaknem két évtizede iható ivóvíz sincs, a szennyvízelvezetés túlnyomórészt megoldatlan, a csatornahálózat várat magára. Nem is sorolom. Tényleg nincs hova hazajönni.
