– Miért buknál bele, testvér? Két nem létező ország csapata játszik egymással, testvér. – Jó, akkor x-et teszek, testvér.
A beszélgetés két nyírott fejű, másodikos középiskolás siheder között zajlott le a belváros szívében, a Gimnázium bejáratában. Vézna, csirkenyakú, a gyalogjárda kellős közepén szétdobott karokkal nyomuló kölykök, mindkettőjükön egy szerb átlagfizetésbe kerülő, márkás butikcucc. Kettőjükben együtt a hatalmas tornacipőkkel is alig volt egy mázsa, mégis úgy pöffeszkedtek, mintha már az amőbák előtt is itt lettek volna, és mintha környezetükben csak nekik lenne joguk az életre. Egyikük oldalirányban kiköpött egy sűrű habosat, a nyálat a fogai között préselte át. Az ilyen köpetnek fizionómiai indokoltsága nincs ugyan, üzenete viszont annál nagyobb: Én vagyok a Jani, dögölj meg!
A fentiekben részletesen körülírt fiatalok társadalmunk újfajta rétegét képezik, ők a fogadóirodák tölteléke. Jelentéktelen, semmi jót nem ígérő jellemek, létük a könnyű pénzszerzés ötlete köré épül. A fogadóirodák legálisak ugyan, de a nyomor és az alvilág rugói mozgatják őket.
A kamaszkorú kölykünk zsebében megtalált szelvény azonban ugyanakkora veszélyre utalhat, mint egy fecskendő.
