Már egy ideje változást tapasztalok az egészségügyben. Azelőtt borzasztóan zavart, amikor például időpontfoglaláskor a kizárólagosság a lehető legszélsőségesebben nyilvánult meg. A nővér egyszerűen közölte, hogy másnap reggel 9 óra 15 percre vihetem ellenőrzésre a gyerekem. Az, hogy munkanap van, és nekem is éppoly kötelességem megjelenni a munkahelyen, mint neki – nem igazán érdekelte. Ha pedig netán szóvá mertem tenni a problémát, akkor a határozott elutasítás háttérüzenete lelkiismeret-vizsgálat szükségét sugallta. Éreztem ugyanis a megvetést, amellyel a rendszer tudtomra adja: rossz anya vagyok, mert a munkámat előbbre helyezem a gyermekem egészségénél.
Az észérvek persze nem ezt támasztják alá, hisz a gyerek jólétéhez a béremre is szükség van. De kukába dobhattam a józan észt, amikor a szavak hatására már századszor fogtam neki az önvizsgálatnak. Az üzenet tehát célt ért, és egy idő után már feladtam az időpontok rugalmasabb kiosztásáért folytatott harcot.
Aztán nemrégiben megkérdezte tőlem az ifjú nővér, hogy megfelel-e, ha hétfőn 11 órára foglal időpontot. Döbbenetemben a torkomon akadt a szó, majd félve megkérdeztem, hogy esetleg kaphatnék-e egy kora esti időpontot. És láss csodát: háttérüzenettől mentes válaszában a kedd 17 óra 20 percet kínálta fel. Később ugyanezt a hozzáállást tapasztaltam a szakorvosi vizsgálatokkor. Sőt: a fiatal bőrgyógyászom a rendszert áthágva küldött beavatkozásokra. Telefonált, egyeztetett, mehettem. Aznap. Sőt: tíz perc múlva.
Majd a múltkor közölte velem, hogy sajnos nem fogadhat tovább. Mert nem tudnak számára feltételeket és eszközöket biztosítani a kórház alagsori rendelőjében (?). Így egy évre külföldi szakképesítésre küldik...
