Rejtő Jenő írja az Egy bolond száz bajt csinál című regényében, hogy csínján kell bánni a „normális” és nem normális” megállapításokkal.
„Mert, teszem azt, ha egy nagykövet tiltakozó jegyzéket nyújt át egy nagyhatalomnak, az normális és szükségszerű cselekedet. Viszont, ha a nagykövet felmászik a villanypóznára, azonnal elviszik a mentők. Ezzel szemben, ha egy villanyszerelő mászik fel a póznára, senki sem emelhet kifogást ez ellen. Viszont, ha a villanyszerelő tiltakozó jegyzéket akar átadni külországi képviseletnek, a bolondok házába csukják. Tehát a póznára mászás és a tiltakozó jegyzék átadása egyaránt lehet kötelességszerű cselekedet, de ugyanakkor komoly kórtünet is” - írja Rejtő.
Önkéntelenül is a fentiek jutottak eszembe, amikor a minap olvastam a napokban Budapesten a külügyminisztérium előtt tartott demonstrációról, amelyet követően Csánics Sándor, az érdi szerb kisebbségi önkormányzat elnöke tiltakozó jegyzéket nyújtott át a magyar külügyminisztérium képviselőjének, tiltakozva az ellen, hogy Magyarország elismerte Kosovo függetlenségét. Vajda János, a Magyar Kommunista Párt alelnöke pedig követelte, hogy a magyar kormány vizsgálja felül az erre vonatkozó döntését.
A tiltakozó gyűlésen az említett két szónok mellett ugyanis mindössze két személy volt jelen.
