A nagyhírű zentai Gimnázium első emeleti tantermének ablaka előtt a tavaszi zöldbe öltözött fák lombjai között apró madárkák ugrándoztak ágról ágra, ami elvonta az osztályteremben ülő diák figyelmét. Belefeledkezett az idilli látványba, nem vette észre a feléje röpülő fehér krétadarabot. A váratlan „támadás” kizökkentette a bámészkodásból és a tábla irányába tekintett, ahol Géza bácsi, a karakán biológia tanár, a kréta után egy erélyes figyelmeztetést is megeresztett: „Komám, rám nézel!” Nem lehetett Géza bácsira nem figyelni, és érdemes is volt rá figyelni. Napjaink gimnazistái már nem az ablakon bámészkodnak ki, kéznél van az okostelefon, annak a kicsiny ablakán át az egész világra rálátni, és mindig van mit bámulni, több is, mint kéne. Odáig jutottunk, hogy a tanárok nagyobb része már nem „meri” elvenni a diáktól az értékes mobilt. Hej, ha most tanítana Géza bácsi, nem bámulná a mobil ablakát a diák.
