Lehet, hogy írtam már arról, gyerekkorom óta a zombori túró az egyik kedvencem, s miután Pannika néni Zentán nyugdíjba vonult, folyamatosan az a képzetem, hogy egyszer majd a szabadkai tejpiacon ráakadok, hiszen nagymamám anno heti két alkalommal onnan vásárolta a finomságot egy – ha jól emlékszem – bajmoki asszonytól. A közelmúltban is Szabadkán jártam, volt egy kis időm, kiugrottam a piacra, de zombori túrónak nyoma sem volt, így vettem egy kis kajmakot – vigasztalásul. S ha már ott voltam, végigszaladtam a sorokon. Köröm minden hentesnél (hónapok óta nem tudok Zentán ráakadni), a baromfiárusoknál kakas, kacsa, gyöngyös, s a gyümölcsös pultok is rogyadoztak a portékától.
Na, itt kezdődik a történetem. Szabadkán ugyanis a legszebb, legdrágább alma kilója 60 dinár. Kivétel nélkül. Zentán ugyanez 80-90 dinár. Nyeltem egyet, s a múlt hétvégén megkérdeztem egy Zentán áruló termelőt, miért van ez így. Előbb próbálta elterelni a lényegről a szót, mondván, évek óta nem változott az alma ára, de erre volt még kontrám, mert mondtam, a fizetésünk se nagyon. Addig-addig, hogy kimondta a bűvös szavakat: „Hát azért, mert Zentán el lehet adni ennyiért...”
Innentől kezdve csak azon fortyogok, nem véletlen, hogy városomban mindig is drágább volt a piac, mint Szabadkán, Újvidéken vagy Belgrádban. Az itteni balga népnek mindent el lehet adni drágábbért, hiszen már az almát is viszonteladók árulják. Kofát nem mondok, mert a múltkor rám szóltak: „Ők kereskedők…”
