Tisztelt gerinctelen! Igen, valóban gerinctelent írtam és így is gondolom, mindössze a tisztelt nem illik ide, de azt megszokásból használtam. Rólad van szó, aki egy kutyát, vagy más háziállatot felelőtlenül az utcára löktél. Először is azzal kezdem, hogy nyugodj meg, sajnos nem vagy egyedül. Elnézve a kóbor kutyák számát, sok hozzád hasonló búvik meg országszerte. Valami miatt arra a döntésre jutottál, hogy az utcára lököd azt a szerencsétlen állatot, mert elaltatni nem akarod. Te, ugye, nem ölsz kutyát, meg az pénzbe is kerül, és az utcáról úgyis befogadja valaki. Csak hogy tudd, a kóbor kutyák többségét nem fogadják be, és az altatás humánus megoldásnak tűnik ahhoz képest, ami szegény állatra vár. Esőben, fagyban az utcákat járja, éhezik, szomjazik, elzavarják és megverik, mielőtt utolérné a vég. Van pár szerencsés, akit valóban befogadnak, de ez az elenyésző kisebbség. A kutyák nem tudják feltalálni magukat a gazdájuk nélkül. Ők nem tudnak elmenni németekhez napszámosnak, teljes mértéken tőled függnek. Bíznak az emberben, aki sok esetben nem szolgált rá erre. A kóbor kutyák sorsa nehéz és reménytelen, ráadásul az állam is inkább csak akadályokat gördít a megoldások elé, ahelyett, hogy segítene. Olyan kritériumokat szabott a menhelyek számára, hogy az magánszemélyek és kisebb önkormányzatok számára nagyjából megvalósíthatatlan.
Egy emberről az mutatja meg igazán, hogy kicsoda, hogy hogyan bánik az alatta állókkal. Jusson ez eszedbe, ha egy kutya vagy más háziállat sorsásáról kell döntened!
