Kedvet kaptam hozzá, hogy újra hegedüljek. Fél évig kacérkodtam a gondolattal, hogy jó lenne bekapcsolódni Zentán a felnőttek népzenei képzésébe, míg végül a múlt héten szántam rá magam. Nagyon jó döntés volt, mert leírhatatlan boldogság újra megszólaltatni a hangszert. Kicsit fura volt két évtizedes kihagyás után hangot kicsikarni belőle és megtalálni az ujjak megfelelő helyét a húrokon, de azt hiszem, gyorsan visszajönnek ezek a dolgok. Most egész másként megy a tanulás, mint anno a zeneiskolában, itt a tanár utasításait és az ujjait figyeljük, hogy követni tudjuk. Kotta nincs, csak fülelünk és igyekszünk lejátszani a dallamot, vagy annak egy-egy sorát az alapján, ahogyan az oktatónk teszi. Ez már a tiszta élvezet, habár a skálázás is előkerül, úgyhogy jól jön a zeneiskolai tudás. A legjobb az egészben, hogy többen vagyunk az órán, így azonnal egy kisebb zenekarban játszunk. Nem is hittem volna, hogy ekkora örömöt jelent majd újra hegedülni. Kár, hogy fél évig halogattam az újrakezdést.
