„Oroszok! Most nem csak a két nép, két ország közötti áthághatatlan határvonalat léptétek át. Most az emberiesség határvonalát is” – fogalmazott Pavlo Kirilenko, a mariupoli regionális katonai közigazgatás vezetője azok után, hogy március 9-én a délutáni órákban Mariopul városának Szülészeti és Gyermekklinikáját bombatámadás érte. Csak egy nappal azok után, hogy az egész világ a nőket ünnepelte, a háborús övezetben megsemmisült a koraszülött osztály, a gyermekgyógyászati részleg, vajúdó nők és újszülött kisbabák, beteg kisgyermekek vannak az első hírek szerint a romok alatt.
Csak rájuk tudok gondolni, az anyákra, a nőkre, akik a háború terhét viselik ugyanúgy, mint azok, akik kezükben fegyverrel igyekeznek megvédeni hazájukat.
Egy ukrán nő közúti balesetet szenvedett Budapesten. Az autóban gyermekek is voltak. Átérzem a menekülő asszony helyzetét. Milyen idegállapotban lehet az, aki az életét menti, feltételezem napok óta nem aludt, ki tudja evett-e, hogyan tudta megnyugtatni gyermekeit, hová tartott?
A lengyel anyukák babakocsikat hagytak a vonatállomáson a hozzájuk érkezőknek.
S mindez itt, Európában történik. Az emberek irtják egymást.
Miért is?
