Kisebb baráti társaságunk tasaknyi pattogatott kukoricát vásárolt a városközpontban. A sárga nyúlból, persze, hisz minden szabadkai tudja, hogy a nagy, műanyag nyúlfejet formázó kioszkban készítik a legfinomabb kokicát. Így, szerbesen, hisz a helybéliek így ismerik ezt a majszolnivaló finomságot, nem mellékesen a reklámtasakján is ekképp olvasható.
– Nahát, Szerbiában is kakasnak hívják a pattogót, nem csak Erdélyben? – csodálkozott el egyik gyulai ismerősöm a stanicli feliratát betűzve.
– Gyulán meg pattogónak nevezik a popkornt? – válaszoltam kérdéssel, immár az angolos megnevezést is a témához csapva.
Ebből aztán félórás nyelvészeti diskurzus fejlődött ki a pattogatott kukorica tájegységenkénti megnevezéséről, miszerint a szláv kokica tyúkot jelent, nyilván a tyúktaréj ihlette a névadót, az erdélyi kokas, illetve kakas elnevezés a pompázatos kakastaréj után „ragadhatott” a kipattogzott kukoricára, a gyulai pattogó vélhetően a pattogatott kukorica rövidülése lehet, a popkorn pedig az angolszász jövevényszó. Hogy a pattogatott vajon miért nem pattogtatott, már csak témazáró felvetés volt. Mondanom sem kell, időközben fogytak, csak fogytak a kukoricalabdacsok, így, mire odáig jutottunk volna, hogy kitárgyaljuk, miért épp nyúlfejből árusítják e finomságot, hisz a tapsifülesnek vajmi kevés köze van a kukoricához, az utolsó tyúkocskánk, kokasunk, kakasunk, pattogónk, popkornunk is elfogyott.
