Soha sem féltem. Életem során akadtak nézeteltéréseim, de nem voltam haragtartó. Nem orroltam senkire, nem terveltem bosszút senki ellen sem, igyekeztem mindenkit emberi mivoltában tisztelni. Ezt éreztem magam irányába is az utcabeli járókelő ismerős és nem ismerős részéről is.
Sarki házban lakom, jól megvilágított és forgalmas helyen. Ezért sem tartottam attól, hogy valaki erőszakkal betér hozzám. Pedig mekkorát tévedtem! Váratlan látogatóim voltak, akik akkora erővel hatoltak be, mintha az ukrán frontról érkeztek volna.
Vassal kifeszítették a hátsó ajtót, és ezzel új fejezetet nyitottak életemben. Cselekedetükkel tövestül megbolygatták lelki világomat. Valaki mindenemet felforgatta. Minden fiókomat feltúrt, kirámolta szekrényeimet, szétszórta ruhaneműmet és irataimat. Pénzt nem tartok otthon, így csupán az eddigi nyugalmamtól foszthattak meg, viszont megtalálták a gyermek féltve őrzött takarékát. A rokonságtól, egyik-másik nagynénitől konfirmáció alkalmából, ünnepekre, szülinapokra, a kitűnő bizonyítványért kapott pénzét szedték össze. Még a borítékokat is őrizte, a kézzel írott jókívánságok, köszöntők miatt. Ott állt – nem egy –, a nyári szünidő alatt kétkezi munkával megkeresett napszám értéke is. Ezeket vitte el a haszontalan. Biztosan nem fordult meg a fejében, hogy minden egyes bankóhoz élmény és emlék kötődött. Ezt tépte szét a szerteszórt, fecnikre szedett borítékokkal együtt.
