Ne szemetelj! Gyűjtsd össze magad után a szemetet! – hányszor hallottuk, olvastuk életünk során. Egyesek viszont, úgy tűnik, nem elégszer, vagy elengedték a fülük mellett az intelmet. Lehet, hogy esetükben a büntetés, egy magas összegű bírság lenne a leghatékonyabb nevelési módszer?
A minap a belvárosban egy fiatal pár haladt előttem, perecet eszegettek, kortyolgatták a joghurtjukat. Amikor befejezték az étkezést, a pasas udvariasan elvette a pékségben kapott papírzacskót, a joghurtospoharat a nőtől, majd a sajátjával együtt ledobta a járdára a feleslegessé vált szemetet, és élénk beszélgetésbe mélyedve, mintha mi sem történt volna, továbbmentek. A szél tovább sodorta a kerékpárútra a könnyű papírt és műanyagot. Gondolom, végül az úttesten kötöttek ki.
Tíz-tizenkét méternyire a „helyszínétől” ott volt az utcai szeméttároló, csak addig kellett volna továbbvinniük a hulladékot. Otthon is a földre dobálják mindazt, ami feleslegessé vált?
Dél-Korea, az ázsiai kis tigris, amikor rohamos fejlődésnek indult, nagyon gyorsan felmerült az igény, hogy a környezet is tisztábbá, igényesebbé váljon. Amikor rájöttek, hogí a szép szó mit sem ér, elkezdtek borsos pénzbírságot kiszabni a szemetelőkre. Egyrészt a magas összeg, másrészt a büntetőcédula kitöltésével járó hercehurca megtette a hatását. Lehet, hogy nálunk is ez lenne a járható út?
