Nagyhét van. Szerencsés, aki nagycsaládban ünnepelhet: van, aki beszerzi az alapanyagokat, lereszeli a tormát, nagy fazékban megfőzi a sonkát, a tojást, van, aki kukoricát pattogtat, hagyományos dióstortát süt, finom reggelit, ebédet készít, sok-sok piros tojást fest a locsolóknak. És mennyire jó, ha van valaki, aki nyuszifészket készít, csillogó szemmel keresgél a fű között az udvaron, a kertben, locsolókat vár, netán köszöntő versikét tanul nagy izgalommal. Minden generáció megtart valamit a családi hagyományokból, de hozzátesz valami újat is. Teljes erőbedobással dolgozik a kereskedelem, megjelentek a csokinyuszik, csokitojások a boltokban, csilivili és ízléses lakásdíszek között válogathatunk, sokan tojásfát is díszítenek húsvétra. A közelgő ünnep azonban nem csupán a gazdagon megterített asztalról, a lakás díszbe öltöztetéséről, az ajándékozásról szól, mint ahogyan egy ünnepnek sem ez a lényege.
A húsvét titka emberi ésszel, hit nélkül nehezen felfogható: ha van feltámadás, van remény. A böjti időszak lezárását követően, az ünnepi készülődésben, a tavaszi újjászületés minden szépségét látjuk a természetben, és keressük, kutatjuk ennek reményét önmagunkban.
Hagyományokkal, szokásokkal, hittel kopogtat az ünnep, a böjt elmélyülést, megtisztulást, a húsvét kapaszkodót, reményt, felszabadult örömöt nyújthat ebben a zajos, túlterhelt világban.
