Bámulatosan az egekbe tudnak szökkenni az árak. Azonnal észre sem vesszük, de amikor már a harmadik alkalommal kell a hónap folyamán bevásárolni, akkor érezzük, mintha kicsit szorosabbra kellene húzni a nadrágszíjat, mert a vásárlások után „szomorú” bankszámlaadatokat küldözget SMS-üzenetekben a pénzintézet. Egyik ismerősömnek naprakész adatai vannak arról, hogy mikor mi mennyivel „ment éppen fel”. Üzletben dolgozik, s pontosan tudja, hogy a kenyér már drasztikusan többe kerül az újvidéki boltokban, mint hónapokkal ezelőtt, ha pedig valaki különlegesebb kenyeret szeretne, a korábbi összeg dupláját kell leperkálnia a kasszán. Más alapvető fogyasztási és élvezeti cikkek is drágábbak lettek, az üzemanyag árát meg nagy állami erőbedobással kell kétszáz dinár alatt tartani.
Kellett nekünk ez az ukrajnai válság? Egy újabb háború, mely nincs eléggé messze ahhoz, hogy mindennapjainkra ne hasson ki, még ha összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben teszi is ezt, mint azok életére, akik kénytelenek elmenekülni a háború helyszínéről. Olyan érzés támad bennem már megint, hogy mire mifelénk felkapaszkodott volna az életszínvonal, a létra felsőbb fokai felé kacsingatva, ismét kicsit kupán kólintották, hogy ne igyekezzen annyira.
Bízzunk benne, hamar visszanyeri egyensúlyérzetét, és kapaszkodik tovább felfelé, vagy legalább fogódzkodik rendesen, s lejjebb nem csusszan már!
