A civilizáció lényegét nem mi magyarázzuk meg, hanem az világítja meg magát bennünk és velünk. Velünk mondatja el magát műveinkkel, és bennünk nyilvánítja ki magát a megértésünk által.
Megérteni viszont csakis magunkból kiindulva és lényünk legmélyén átlátva lehetünk képesek.
Európának, akárcsak az embernek, van szelleme, van élő lelke és teste is. A kontinens szelleme az európai alapértékekben nyilatkozik meg. Európa élő lelkét a görög–római és keresztény alapokra épülő értékrendjének a jelenben való aktualizálása teremti folyamatosan újjá, voltaképpen tehát az európai ember cselekedetei és gondolatai éltetik a civilizáció lelkét. Európa teste az Urál és az Atlanti-óceán, az északi Jeges-tenger és a Földközi-tenger között elterülő térség, de Európa teste vagyunk mi is, akik európai embernek valljuk magunkat több mint hétszázmillióan.
Ez a hatalmas szám önmagában nem sokat jelent, mert Európa fennmaradásához nem elég testi valónkban európainak lennünk, lélekben és szellemben is azzá kell válnunk. Egyetlen szellemileg tevékeny élő lélek többet adhat a jelenvalóságnak, mint hétszázmillió hétalvó, akik elszenderült lelkükkel, a mélyalvás űrjébe merülten, álmodásra is képtelen szellemi tétlenségükkel a civilizáció megőrzésében és továbbvitelében csak korhadt fadarabok.
