Hol volt, hol nem volt, egy távoli országban élt egy Lepi nevű tehénlepény. Jól érezte magát bőrében, mert olyan idők jártak, amikor a tehénlepények gyorsan és könnyen tudtak érvényesülni az életben. Lepi ki is használta ezt, de ahogy múlt az idő, új divatok jöttek, és tehénlepénynek lenni már nem volt annyira menő. Gondolt egyet Lepi, kicsit összerántotta lepény testét, némi parfümmel illatosította magát és mindenkinek úgy mutatkozott be, hogy ő Bon-Bon, a csokis drazsé. Az emberek csodálkozva nézték az elején, mert hát mégiscsak egy tehénlepény volt, de azért akadt, aki elhitte. A kételkedőknek áfonyás muffint adott, így azok nem nagyon tették szóvá, hogy mégsem csokis drazsé. Múlt az idő, és hála az áfonyás muffinak, egyre többen elhitték, hogy Lepi csokis drazsé. Volt néhány gondolkodó, akik tudták, hogy Bon-Bon igazából tehénlepény, de vagy nem érdekelte őket, vagy ők is szerettek volna egy kis áfonyás muffint. Akadt olyan is, aki tudta az igazat, de nem mert szólni, mert félt Bon-Bon legelvakultabb híveitől. Ők voltak a legkevésbé értelmesek, viszont ők kiabáltak leghangosabban. Egy idő után már nagyon sokan azt hitték, hogy a tehénlepény igazából csokis drazsé, és Bon-Bon sorsa ugyanolyan jól ment, mint régen. Sőt, talán kicsit jobban is. Itt a mese vége, fuss el véle! Ha abban a távoli országban több gondolkodó ember lett volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna, de az élet nem áfonyás muffin.
