„A szív, a kéz és a fej”

A központhoz közel, mégis csendes utcában kapott otthont a Waldorf-közösség Magyarkanizsán. A kis ovisokat fogadó ház udvarában tündéreknek készítettek lakhelyet a gyerekek. A tágas, tavasztól zöldellő kertben már bújnak elő kis zöldségek is, a nyári konyha meg a pihenőkuckó pedig várják, hogy a jó idő beköszöntével birtokba vegyék őket. A házban alig lelhető fel játék. Világos, tágas, megnyugtató. Ilyen egy Waldorf-közösség, melyről Tarapcsik Hajnalka Waldorf-óvónővel beszélgettünk.

– 2021-ben egy Magyarkanizsán szervezett dúlaképzésen indult minden. A résztvevőknek közös érdeklődési köre volt az alternatív pedagógián belül, köztük a Waldorf-pedagógia is. Tulajdonképpen itt fogott össze néhány kisgyermekes anyuka, és a Waldorf-pedagógiát választották. Ekkor elkezdődött egy szervezkedés, közösségépítés, ami a mai napig is tart. Abban az évben Sárkány Szintia elkezdte a Waldorf-tanítói képzést Solymáron, én magam pedig Fóton az óvónőit – tudtuk meg Hajnalkától.

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyiben más egy ilyen közösségben a tanítás, mint a hagyományos ovikban.

– Elsősorban nagyon sokat vagyunk kint a természetben, friss levegőn, amennyit csak tehetjük. A játékaink is természetes alapanyagokból készültek, és nem kiformáltak – szándékosan, így hatva a gyerekek fantáziaműködésére. A médiaeszközöket kifejezetten kerüljük, óvni próbáljuk a gyerekeket ettől és a túl intenzív ingerektől is, ami a mai világban már nagyon nehéz. Ilyen például a rikító színek, a hangos közeg. Megpróbálunk nyugodt, szeretetteljes közeget kialakítani, és lelassulni, ami számunkra is nagy kihívást jelent. Itt az óvó nénik is csöndesek, és igyekszünk a nap nagy részében csöndben lenni, vagy halk szavúak lenni – magyarázta Hajnalka, akitől azt is megtudtuk, hogy jelenleg két pedagógus tevékenykedik ebben a közösségben, és kilenc gyermek jár hozzájuk. Hajnalka a pedagógiai dolgokért felelős, amikor szabad ideje van, ő maga is kertészkedik, söpröget, komposztot rendez, a másikuk pedig az úgynevezett gazdasszony, aki a konyhai feladatokat látja el.

– Erre a korosztályra az utánzáson alapuló tanulás jellemző. Amikor a munka jellegű tevékenységeket végezzük a kolléganőmmel, a gyerekek is bekapcsolódhatnak. Nem szoktuk őket hívni, hanem érdekes módon ott teremnek, és nagyon érdekli őket, hogy mit csinálunk. Segíthetnek például az ebéd előkészítésében is – mesélte a magyarkanizsai óvónő, és hozzátette, hogy Martonoson már az iskoláskorúak is bekapcsolódhatnak ebbe a közösségbe, ott hatan vannak.

– Nálunk nagyon fontos a ritmus. Napi, heti, havi, évi ritmusunk van, ami a gyermekek számára azt sugallja, hogy a világ kiszámítható. A foglalkozások is másmilyenek nálunk. Vannak művészeti foglalkozások, ám azok is a szabad játék ideje alatt történnek, és nem kötelező benne részt venni, de általában mindenki jön. Minden napnak megvan a beosztása. Hétfő a festésnap, kedden viaszgyurma következik, cipózunk, sétálunk, rajzolunk. Ugyanígy az ebéd is mindennap egy gabonához kötött. Hétfőn rizsnap van, kedden árpa és így tovább. Ők ebben egyfajta biztonságot tapasztalnak meg, ami nagyon sokat segít nekik is, és nekünk is. A napjainkat is így tervezzük, fel van építve, dalocskákkal van átkötve, mindenki tudja, hogy mit mi követ. Áldást mondunk az ebéd előtt – sorolta Hajni, aki a fő foglalkozásokról is szót ejtett.

– Verses-dalos-mondókás füzéreket párosítunk mozgással, és nem tanítjuk, hanem utánzással jönnek utánunk. Itt a szülői közösséggel együtt dolgozunk, és saját magunk formáljuk azt, hogy ez a családi napközi működhessen – tudtuk meg Hajnalkától, aki azt is elmesélte, hogy a magyarkanizsai gyerekeken kívül még négy községből jönnek hozzájuk. – Nagyon reméljük, hogy majd tudjuk a helyet, a dolgozók és a gyermekek létszámát is bővíteni – mondta.

A szeretetteljes, nyugodt, lassú lét és a valódi értékek képviselése jellemzi ezt a közösséget, ami azért felveti a kérdést, hogy hogyan állják meg ezek a gyerekek a helyüket a zajos, törtető nagyvilágban.

– Amíg a gyermekek kicsik, elengedhetetlen, hogy olyan biztonságos alapjuk legyen, amivel aztán később, amikor nyiladoznak, helyt tudnak állni, és nem éri őket váratlanul semmi. Olyan emberbarát, gyermekbarát közeg ez, amely nagyon közel áll a szívemhez. Sokáig kerestem a helyem, ám ahogy rátaláltam erre a pedagógiára, megjelent egy nagyon erős hívás bennem, úgy éreztem, ez a misszióm. Egy darabig még Pesten dolgoztam az egyik Waldorf-óvodában, de azt éreztem, hogy haza kell térnem a gyökereimhez, és így kötöttem ki itt, megint itthon vagyok, jó helyen vagyok – mondta Tarapcsik Hajnalka Magyarkanizsán a Waldorf-közösség puha, zöld szőnyegén, halkszavúan, kedvesen.