– Ne haragudj, a busz nem áll meg itt? – fordultam sorstársamhoz, miközben arra számítottam, hogy felszállhatok arra a buszra, amivel érkeztem, abban a megállóban, ahol eddig is, bármikor. Nem állt meg, elhaladt előttem. Úgy tűnik a megállót áthelyezték, csak elfelejtették az értesítőt kihelyezni.
– Lehet...már több is elment. Én a villamost várom – osztotta meg a fiatal férfi zavarában saját problémáját.
– A villamos már nem jár erre. Lezárták a hidat – mondom neki, majd magyarázom, hogy a villamosközlekedést teljesen átirányították a másik hídra. Eközben hozzánk lép harmadik sorstársunk, egy külföldi turista, aki az új buszpályaudvarra szeretne eljutni. A telefonos segítsége ide irányította. Gyors szervezkedés után együtt indulunk el, hogy megkeressük azt a megállót, ahonnan a kívánt cél felé indulhatunk tovább.
Belgrádban az elmúlt egy hónapban olyan esemény is történt, ami megváltoztatta a helyiek (is) hétköznapjait: átköltöztették a buszpályaudvart, a régi bontási munkálatai miatt a környéket körbezárták, beszüntették a forgalmat azon az egyik hídon, amely fontos szerepet játszott a tömegközlekedés vérkeringésében. Ezzel teljesen felborították az eddig megszokott tájékozódási rendet. Az útbaigazítás, az utasok tájékoztatása pedig teljes mértékben a médiára korlátozódott.
Tíz éve élek a fővárosban. Már megszoktam, hogy a tömegközlekedéssel kapcsolatos tájékoztatás teljesen másodlagos dolog. A legtöbb információt az utca emberétől lehet megtudni. A kommunikáció az alap tájékozódási eszköz a technológia korában is. Csak a megfelelő embert kell megkérdezni…
Belgrád, én így szeretlek!
