A düh majd szétvet, a kutyák undorodva fordulnak el a kert végében a lábasból kikapart szénfekete masszától. „Nem hiszem el, már megint leégettem a rizst!” – adok hangot mérgemnek. Hát, igen, az úgy volt, hogy „egy pillanatra” leültem a számítógéphez, kicsit olvastam, kicsit írtam, a kutyák vacsorája egyik fontos alapanyagának szánt rizs meg elfőtte a levét, fekete kulimász lett belőle. A múltkor is kész kín volt tisztává varázsolni a lábast. Akkor bevezettem, hogy amikor a tűzhelyen valamit főzök, bekapcsolom a rádiót, aminek a hangja a szobába is átszűrődik, s előbb-utóbb eszembe juttatja, meg kell nézni, hogy áll a tűzhelyen rotyogó étel. Most ez is elmaradt, elfelejtettem bekapcsolni a rádiót.
Hát, igen, robbant már fel szénfeketévé égett tojás is a konyhámban, pedig csak „5 percesre” akartam főzni.
Miközben megfogadom, sokadszor is, hogy ha főzök, nincs számítógép, nincs telefonbeszélgetés, a szakállas vicc jut eszembe: „Drágám, átmegyek 5 percre a szomszédasszonyhoz. Fél óránként löttyints egy kis vizet a leveshez, nehogy leégjen”
