Hajdanában a tanár olyan elvárással oktatta a politikai gazdaságtant, mintha nem magyartanárnak, könyvtárosnak vagy újságírónak készültünk volna, hanem gazdasági miniszternek vagy vállalatigazgatónak. Így hát örökre megjegyeztük, hogy az ár gyakran nem esik egybe az értékkel. A termék mindenféle befektetett értékből – nyersanyag, munka és miegymás – áll össze, majd extraprofittal sokkal magasabb áron vagy éppen „aprópénzért”, tehát értéken alul tudják eladni. Nyilvánvalóan egybe is eshetnek.
A sajtó – a kisember ámulatára – rendszeresen közli a hazai rekordmagas lakásárakat. Ez az összeg tízezer euró körül alakul négyzetméterenként, így akár egymilliónál is nagyobb pénzért cserél gazdát némely, nem mindig fővárosi lakás. Közművesített falvakban ennyiért ötven jó állapotban levő kertes házat kapna az illető, igaz, nem újat. Vagy százat is, amelyek szintén komfortosak, nem rogyadozók. Vajon melyik mennyit ér?
A befektetett munka is alkotóeleme az áru értékének. Márpedig egy átlag fölött kereső dolgozó évi béréből nem tudna megvásárolni egy négyzetmétert sem a drága lakásokból, százévi munkájából sem jutna ilyen otthonhoz. Ugyan milyen értékes munkát végezhetnek a vevők, ha ők össze tudják hozni az árat?Esetleg eltitkolt Nobel-díj, lottónyeremény, világtalálmány vagy elásott kincs lehet a háttérben? Persze néhány egyéb elképzelésem is akad.
