A legfőbb kérdés most a családban, hogy majáliskor ott aludjunk-e az üdülőtelepen, vagy inkább jöjjünk haza, és aztán reggel menjünk vissza. Én töredelmesen bevallom, a hazajövetel mellett voksolok, de úgy látom, egyedül vagyok ezzel az igényemmel, rajtam kívül mindenki szívesen sátorozna. Nem is tudom, mi lett velem, de egy ideje már zavar, ha nem tudok normálisan aludni. A sátorral semmi bajom, a felfújt matrac, amin fekszünk, az is viszonylag kényelmes, és talán még a hideg sem riaszt vissza, de az, hogy mások reggelig tartó hancúrozása miatt ne tudjam lehunyni a szemem, na az már kikészít. Pedig ott az vár ránk. A majálisozók jó része egyáltalán nem akar majd aludni, és minél több alkoholt fogyasztanak, annál hangosabban bömböltetik a hangfalakat. Mondhatnám, ez a fiatalság velejárója. De nekem már nem esik jól! És gondolom, többen vagyunk ezzel így.
Úgy emlékszem, húszévesen engem sem zavart, ha egész éjjel ébren voltam. Több napot is kibírtunk úgy, hogy hajnalig szórakoztunk, aztán néhány órát szundikáltunk, majd folytattuk. Mi a fene történt? Plusz húsz-egynéhány év ekkora változást eredményezett?
Tuti be fogom adni a derekam, nem lehetek ilyen merev, sátorozás lesz a vége. Majd egy pohárral több bort iszom, hátha sikerül elaludnom, vagy mi is megvárjuk a hajnalt.
