Négy év kollégiumi élet után immár több mint fél éve újra itthon van a lányom. Az anyai kötődés kielégítése mellett ennek számos más pozitívumát is tapasztaljuk: többször kerül az asztalra kelt kalács, könnyebben be tudjuk osztani az időt a mindennapokban, és mindannyiunk élete teljesebb. Az igények közé pedig visszakerült a közös színházlátogatás is.
Igazából nem is tudom, hogyan engedhettük meg azt, hogy ez a vágyunk lanyhuljon. A lányommal nagy rajongói vagyunk ugyanis az Újvidéki Színház mindenkori társulatának, az intézmény által képviselt irányvonalnak és egyáltalán mindennek, ami ott történik. Szombatonként azonban ritkán játszanak, a téli és nyári szünetek pedig szintén idényen kívül esnek. Így a négy év alatt egy vagy két alkalommal tudtuk volna úgy intézni, hogy együtt menjünk el megnézni egy színdarabot.
Például az Anna Kareninát több mint két éve „vadásszuk” a játékrendben Béres Márta főszereplésében. Bár én annak idején már láttam a darabot, de sajnos nem a lányommal. Nemrégiben meg is vitattuk, hogy ez a közös bakancslistás kívánságunk már kevés eséllyel teljesülhet.
Nem hittem hát a szememnek, amikor megláttam, hogy épp a lányom szülinapján tűzték újra repertoárra a színésznővel a csaknem háromórás remekművet. Ezt nem lehetett kihagyni: lányom az Anna Karenina 50. előadását kapta ajándékba. Így együtt ünnepelhetett a társulattal: duplán pipáztuk hát ki a kívánságot a közös bakancslistán.
