Ma már egyre természetesebb, hogy sokan nem pihenés céljából vesznek ki szabadságot, hanem azért, hogy bepótolják az otthoni teendőket, vagy épp felújításba kezdjenek. Nálunk most az utóbbi valósul meg. Megérkeztek a kőművesek, és ezzel együtt a ház is átalakulóban van: bontanak, falaznak, javítanak, formálnak. Szinte mindennap van valami látványos változás. A legnagyobb kihívást mégis az jelenti, hogyan lehet a megszokott hétköznapokat összeegyeztetni az építkezés ritmusával. A reggeli kávé már nem a megszokott nyugalomban telik. A nappali ideiglenesen barkácsműhellyé változott, a konyha logisztikai központként működik, a hálószoba pedig inkább raktár, mint pihenőtér. Viszont minden egyes kalapácsütés, minden újra felkent vakolatréteg közelebb visz minket ahhoz, amit elképzeltünk: egy rendezettebb, otthonosabb térhez. Habár még a sittes vödröket és szerszámokat kerülgetjük, és az is kihívás, hogy találjunk egy poharat, vagy hogy előbányásszuk a vasalót a szekrények tetriszszerűen egymásra pakolt halmazából, de egy-egy csendesebb pillanatban már fel-felsejlik a végeredmény képe. Látjuk, hova kerül majd az új kanapé, elképzeljük a falak színét, és azt, hogy egyszer újra békében, rendben élhetünk.
Szabadság ide vagy oda, jelenleg a munka az úr, de ennek is megvan a maga szépsége. Pár hét múlva talán már mosolyogva, de annál nagyobb megkönnyebbüléssel gondolunk vissza erre a káoszban telt időszakra.
